Tami&Tomi - CH

Sziasztok

Mai bejegyzésemet a helyi buszosoknak szentelem :) Nem, nem a helyi tömegközlekedésnek: annak megvannak a pozitívumai és negatívumai egyaránt. Persze összességében véve még mindig klasszisokkal jobb, mint mondjuk otthon, de mint tudjuk, sajnos nem ez az egyetlen európai ország, ami jobb adottságokkal rendelkezik ilyen téren, mint kis hazánk...

Szóval miután ilyen finoman lefikáztam az otthoni "közösségi személyszállítást" :D, térjünk vissza a helyi buszosokhoz :)) És hogy miért is? Na akkor jöjjenek a sztorik:

1. SOLOTHURN
Az első eset pont ma történt. Helyi járaton. Felszállok, szokásos köszönés - mert azt itt szinte kivétel nélkül mindig szoktak egymásnak az utasok és a sofőrök. Kicsit szűkösebben vagyunk, mint máskor, elvégre csúcsidő van, ráadásul ünnepnap, de azért rendesen elférünk. Csak két megállót megyek, úgyhogy középre szállok: babakocsis anyuka mellettem, meg még egy-két gurulóbőröndös ingázó. Következő megállóban felszáll egy másik babakocsis anyuka, úgyhogy előre mentem: nincs már több állóhely középen. OK, mindenki kényelmesen befért, mehetünk. De nem megyünk. Miért nem?? Se autó, se bicikli nincs se előttünk, se utánunk. Kikerülendő építkezés se nagyon akad... Valami baj van?? Buszosbácsi kiszáll a vezetőülésből. Kicsit nagyobb darab, úgyhogy mindenki felfigyel, hogy: Na most mivan?? Mire kedvesen megszólal: "A babakocsit ne úgy tegye, hölgyem, mert ha esetleg fékeznem kell, akkor az nem elég biztonságos a kicsinek." Anyuka máris fordítaná meg a kocsit, mire hősünk ismét teljes nyugalommal megszólal: "Ne is úgy... egyszerűen csak keresztbe, úgy a legjobb." Mindenki elhűlt, mennyire kedves és figyelmes. Mosolyogtunk körbe, mint a vadalma, mire a másik babakocsis anyuka (aki eleve jól állt) szemöldökét felhúzva sunnyogott, hogy: "Igazából én se tudtam, hogy ezt így kell..." :))) Tök jó, nem?? Egyszerűen imádtam a szitut! :D

2. GLECCSERTÚRÁN
A következő az már nem solothurni járat, hanem kicsit messzebb, valahol fent a hegyekben. 3 különböző vonatot és még 2 távolsági buszt használtunk, amikor gleccsernézőbe mentünk. A 3 vonat gond nélkül lezajlott, jöhet a buszozás. Persze tűkön ültem, hogy pontosan elinduljon, mert csak egyetlen percünk lesz átszállni, és ha azt nem érjük el, akkor ennyi erővel fordulhatunk is vissza - azt meg rohadtul nem akartam, mert akkor 6 órát utaztunk volna a semmiért! A jegyünk ekkor már oda-vissza megvolt (>> a következő, egyben záró sztoriból majd kiderül, hogy miért is lettem  retour-jegy párti). Szóval a jegyen rajta minden info. Dátum, Retour, no meg az állomások:

Solothurn > Bern > Interlaken > Meiringen > Innertkirchen > Gadmen 
Tudom, őrült hosszú, de higgyétek el: nagyon megérte!! Viszont a buszsofőr is elhűlt, mikor meglátta, hogy hova is megyünk, és hogy még ötödjére is át kell szállnunk, úgyhogy nyelt is egy nagyot, és megkérdezte, hogy ugye tudjuk, hogy majd még egyszer át kell szállnunk??!

Persze hogy tudjuk, csak induljunk már, mert így nem lesz meg a csatlakozás, és akkor nagyon pipa leszek!!! - gondoltam magamban, amikor megjelent a színen egy öreg néni.

Most ezt komolyan megvárjuk? Míg idecsattog a botjával, és eldönti, hogy egyáltalán erre akar-e jönni? Már 1, azaz egy teljes perce el kellett volna indulnunk, annak a néninek meg lefogadom, hogy még jegye sincs!!! - idegeskedtem tovább, de mentségemre legyen szólva, hogy tényleg rohadt pontosak a tömegközlekedési eszközök.

Persze tényleg nem volt neki jegye, amivel 3 percet tolt még az induláson, úgyhogy az "első sorból", teljes kilátással, a vezetőülés mellől szurkoltam végig ezt az utolsó előtti szakaszt, szent meggyőződéssel, hogy már úgyis el van k**rva ez az egész, és hogy már tuti nem érjük el azt a nyamvadt buszt, ami a gleccser felé visz...
Hát tévedtem. De még mekkorát! Persze mondanom se kell: életemben nem örültem még ennyire egy tévedésemnek se, de tényleg ott állt a következő busz, az utolsó láncszem ezen a végtelen (de gyönyörű) úton, és semmi másra nem várt, csak hogy megérkezzünk. Hogy beparkoljunk mellé, és az utasok kényelmesen átszálljanak. Mert hogy itt ezt így szokták... és mert a következő busz azt az egy perc késést úgyis behozza 2 megálló alatt. Tudom, otthon is megvan ugyanez, ott is megvárnak, de ennek most valahogy annyira örültem, hogy az nem igaz!

És hogy hol ebben a buszvezető története? Nos, épp "csak" annyi, hogy amikor beértünk (ergo amikor mi lóhalálában rohantunk a másik buszhoz azon a kemény 10 méteren), leszállt a vezető is, és amikor már épp kapartuk volna elő a jegyünket a másik buszosnak lelkesen bizonyítandó, hogy IGEN-IGEN, MI EZZEL A BUSSZAL, ITT ÉS MOST, UTAZNI AKARUNK, JEGYÜNK IS VAN MEG MINDEN!! ... nos akkor ő csak kedvesen bekopogott az ablakon a kollégának, hogy "azok ott ketten.. rendben van a jegy, minden stimmel, mehettek!" 

Tudom, talán hülyeség, de valahogy azt éreztem: OK, itt törődnek velem, mint utassal. Nem azért tette, hogy gyorsan indulhassunk, hiszen mások is szálltak még be. Nem is azért, mert látta, hogy végig görcsösen, tágra nyílt szemekkel, őrült módon markolom a korlátot, hogy "MIKOR ÉRÜNK MÁR ODA???"... Hanem mert lehet így is. Bizalommal az emberek felé. Merthogy tényleg nem kérték el a jegyünket...!! :)

3. GRUYÉRES
És az utolsó történet, ami igazából időben -és nálam kedvesség tekintetében is- az első helyen áll...:

Először utaztunk országon belül messzire. 4 átszállással, egészen a francia részen fekvő Gruyères-ig. És hát itt volt a bibi: FRANCIA RÉSZ. Ez itt esküszöm a helyi mumus!! Rendezetlen, tele fekete népséggel (mindenféle rasszizmus nélkül.. de tényleg tele van!), és valahogy minden koszosabb és ütött-kopottabb egy kicsit. Megvan ennek is a bája, higgyétek el, de azért jobb, ha odafigyel az ember. Már ha oda tud. Történt ugyanis, hogy elindultunk visszafelé, és jegyet akartunk venni, és hát rohadtul siettünk, mert csak óránként volt csatlakozás. Szóval ott álltunk a jegyautomata előtt, fáradtan, magunk előtt tudva még egy 3,5 órás visszautat, amikor is a rohadt képernyőn semmi mást nem lát az ember, csak helyi kis falvakat, meg zónákat, meg bla-bla-bla... Az általános nyitvatartást ismerjük jól: olyan gyér, hogy még az is csoda, hogy egyáltalán van rá szavuk németül (jelen esetben franciául)...  Ergo kassza híján marad az automata. De mivel tényleg nem volt benne értelmes város (se Bern, se Zürich, semmi), ezért vettem egy jegyet a következő faluig. És itt jött a "Na ne szórakozzatok!!!" felkiáltás: visszajárónak kidobott egy kártyát, amit majd ha következőnek errefelé utazok, felhasználhatok. Mondom:
Mivaaaaaan???? Mi ez?? Valami telefonfülke?? A maradék egységet meg majd valamikor "lebeszélhetem"??
Mondtam Tominak: felejtse el, hogy ő jegyet vesz. Ilyen aljas szemétláda rendszert alkalmazni egy kifejezetten turista városban, ahova jó ha életében egyszer eljut az ember! Leugatom a kallert is, engem nem érdekel... Majd veszünk a következő faluban átszálláskor!
Aha, persze. Én kis naiv... Hát persze hogy ott is ugyanez a hülye automata van. Nem baj, van még 5 percünk (de egy másodperccel se több, mert a pontosságot MÉG a francia részen is komolyan veszik), de semmi eredmény, sőt ELINDULT A BUSZ!!! Ááá!!!

Lestoppoltuk. Utas talán csak 1-2 volt rajtunk kívül, de a buszsofőr kedves volt: jegyet ugyan nem tudott adni, mert végállomáson szálltunk fel (ugyanaz a hülye rendszer, mint otthon), de leszállt az automatához!!! Hát nem édes? Először beszerénykedett egy olyan kijelentéssel, hogy ő amúgy nem beszél németül, ehhez képest tök jól beszélt!! Egy isten háta mögötti buszon... a sofőr... több nyelvet beszél... Hát van ez így, kéremszépen :) "
"Akkor hova is szeretnének menni? Én se ismerem annyira ezt a gépet, de lássuk csak... Friburg?"
Óóó, hát persze hogy jó volt Friburg: az már legalább félig német!!! OK, akkor most apróprénzt annak a kártyavisszaadó szemét kis pénzfalónak (=automata), mert én ugyan oda nem adok neki még egyszer egy papírpénzt, hogy aztán kiszúrja a szemem holmi chip-es plasztiklapocskával!!!
Jól van, sofőrbácsi megértette, hogy kissssséééé nehezményezünk erre a helyi rendszerre, úgyhogy kezdjünk akkor bedobálni érméket. Dobáljuk-dobáljuk, már csak pár Frank, már csak pár rappen... Uhhhbakker, nincs elég aprónk...! Nem hiányzik sok (talán valami 100 Ft értéknyi csupán), de nincs annyi nálunk. Jajdeciki...
És hát ekkor jött a legcukibb mozdulat: sofőrbácsink elővett némi aprót, összekotorta a hiányzó rappeneket, és bedobálta nekünk. Én azt se tudtam, hova olvadjak ámulatomban, annyira aranyos gesztusnak tartottam ezt a részéről. Nem elég, hogy megállt, leszállt, segített olyasmiben, amit ő sem ismert igazán, veszélyeztetve mindezzel a pontos menetrendet, és még a végén a saját pénzéből segít is nekünk... Hááát, nehezen találtam a szavakat.  Szerényen, békésen, csak úgy simán kisegített minket. Minket, ismeretlen turistákat, mert neki ez a dolga. Vagy mondhatnám úgy is: mert ő a buszsofőr :))))

** * * * * * * * * * * * * * * * * * * * 

Nos, ennyi lenne. Nem állítom, hogy máshol nincs ilyen, inkább csak élvezem, hogy itt van. :) Tudom, most biztos azt gondoljátok: itt mások a munkakörülmények, de higgyétek el, az emberi tényezők nem mindig. Itt is vannak hülyék (de még mennyi!), az emberek távolságtartóak (de még mennyire!), és a sofőrök is lehetnének azok, de mégsem teszik. Ehelyett inkább kedvesek és segítőkészek, és én ezt értékelem. Remélem körülöttetek is akadnak ilyen emberek, vagy ha nem, akkor kívánom, hogy mégis! :)))

Sok puszi: Tamara

Mielőtt még azt gondolnátok, most francia lecke következne... Neeeeem.

Mozibolondok vagyunk - ez szinte köztudott. Ilyen téren viszont nem vagyunk szerencsés helyzetben itt Solothurnban. Persze aki nem nagy moziba járós, az már most abba is hagyhatja a "cikket", de nekünk, popcornfaló, nagyvászon imádó filmrajongóknak ez a téma igenis egy fájó pont. És hogy miért is? Nos, van egy pár oka. Persze a végére hagytam a legtutibbat :D

1) Egyrészt nagyon drága. Ha a szolgáltatás az otthoni viszonyokhoz hasonlítana, akkor még annyira nem is sokallnám érte azt a fejenként(!) 17-22 Frankot (átszámítva kb. 4-5000 Ft), de azért... ennyiért lehetne jobb is nnna!!

2) A rágcsa is rohadt drága. Az első alkalommal még befürödtünk: egy ici-pici popcornért meg egy pár szem chipsért fizettünk vagy 3000 Ft-nyi Frankot. Azóta mindent csempészünk. Szerencsére minden mozi környékén van bolt... :P

3) Rendes naaaagy mozik csak naaaagy városokban vannak. Ez eddig még OK is, mert van Bernben, Baselben, Genfben, Zürichben... Na de minden alkalommal oda utazni? Itt, Solothurnban is van kb. 4-5 mozi, de a vászon... Gyerekek: ne tudjátok meg!!! A legnagyobb moziban is kb. feleakkora, mint egy értelmesnek mondható mozivászon. A harmadik sorba szoktunk ülni, hogy egyáltalán érezzük: moziban vagyunk! :D De nincs mire panaszkodni; kisvárosban élünk, csoda hogy egyáltalán van mozi. A következő pontokat azonban ez sem magyarázza!!!

4) A solothurni mozik mind felosztják egymás között a filmeket. Ergo a Canva nevezetűben megy 3 hétig a Superman, a Casablancában 3 hétig a Fast and Furious, a Cinema Palace-ban 3 hétig a Brad Pittes zombifilm. Esélyed sincs, hogy javitsd az esélyeidet arra, hogy az amúgy is icurka-picurka mozik közül válassz egy napot, amikor ott adják azt, amit meg akarsz nézni. Nézd meg ott, ahol adják, PONT.

5) A helyi mozikban szinkronizáltak a filmek. Úgy értem: AZ ÖSSZES!!! Rém borzasztó. Még Tom Cruisnál elmegy, de Bruce Willis... Egyenesen aszexuális lesz szegény Mr. Die Hard, amikor azt hallom a szájából a J.I.Joe 2-ben: "Das ist meine Waffe, du, Arschloch". Úgyhogy ha Bernben vagy Zürichben járunk, rögtön körbenézünk, mit adnak az ottani mozikban angolul. Persze a felirat... Na az is vicces. Simán tolják egyszerre 2 nyelven! :D Németül, és még egy sorral alatta, dőlt betűkkel franciául. Ha figyeli az ember, simán lehet jókat röhögni azon, mit minek fordítanak. Pl. az amerikaiak DONUT-ját, ami ugye fánk jellegű dolog, simán lefordítják németül GIPFELI-nek, a franciák meg CROISSANT-nak. :))))

6. (és egyben záró pont:) SZÜNET. Igen. Jól látjátok, szünet. Egy moziban. A film közepén. Méghozzá 10 perc. Az agyamra megy!!! Legfőképpen az, hogy közben kivétel nélkül, minden egyes alkalommal Justin Timberlake újonnan nyomatott számát csavarják be. Mindig ugyanazt. Tiszta idegroham! Egy rohadt szünet miatt. De kérdem én: mineeeeeek???????? Katéterezze be magát, aki nem bír ki 80-120 percet hugyozás nélkül!

Nos, ennyi lenne mára napi életmorzsáinkból. Persze vannak pozitívumok is a nagyobb mozikkal kapcsolatban, mint pl. az éves kártya, amivel annyiszor mehetsz moziba, ahányszor csak akarsz, vagy pl. hogy a kijáratnál kiírják a következő vonat/villamos csatlakozását, de mint mondottam volt, nagy mozi csak nagy városban van - mi pedig kicsiben lakunk. :) Addig is élvezzük a kisváros előnyeit, a csendet és az óvároshoz való közelséget, a mozit meg majd bepótoljuk. Bár ezért az árért mindegy lenne, ha egy óriástévét vennénk: ha még közelebb ülünk hozzá, a feeling körülbelül úgyis ugyanaz :D:D:D

Puszi mindenkinek, Tami&Tomi

Sziasztok. 

Megint rengeteg idö telt el az utolsó bejegyzésem óta. Azt hiszem, a legutóbbi címben kicsit elkiabáltam a szórakozás részét a dolognak. De félreértés ne essék, most nem az ügyintézés veszi el minden idömet. Hanem sajnos a fogam. Igen, jól "hallottátok": fogorvos, gyökérkezelés, rengeteg rááldozott idö, és 'tán még több rááldozott pénz... 

Az egész ott kezdödött, hogy egy fél éve, amikor még Magyarországon betömettem (szintén pénzért) a fogamat, a kedves doktor úr, amikor már a recepciós kezében volt a pénz, az enyémben meg a  számla, kijött a rendelöjéböl, és utólag közölte velem, hogy egyébként valószínüleg nemsokára gyökérkezelni kell azt a fogamat, amit azelött 5 perccel tömött be. Hát mondanom sem kell, azt hittem mérgemben visszavonszolom a rendelöjébe, nekiesek a legszimpatikusabb fúrófejjel, és jól "meggyökérkezelem"!!!

Persze igaza lett. Jött a fájdalom, hasonló mint anno a bölcsesség fogammal, egyértelmüen gyulladás. Antibiotikum, hogy nehogy robbanásszerüen bedurranjon, mert akkor rohanhatok az elsö orvoshoz, aki 300 Frank (most kb. 70.000 Ft) alatt bele se néz a számba... Aztán jött a dilemmázás és a kérdezösködés: Mennyi lenne itt Svájcban a doki?? 

A válaszok ugyan eltéröen voltak megfogalmazva, de a lényeg ugyanaz: RENGETEG.

Andrea pl. így fogalmazott: Belépsz a rendelöbe, 50 Frank. Beülsz a székbe, 50 Frank. A szádat meg még ki se nyitottad, megint 50 Frank...

Mario meg csak szimplán így: Alaposan megstírölnek, és már fizethetsz is 150 Frankot!!!  

Aztán Andrea azt javasolta, Bernbe vagy Baselbe menjek, azon belül is az orvosi egyetemre, mert ott végzös hallgatók végzik a beavatkozásokat, olcsóbban, professzorok segítsége és felügyelete alatt. Én még eleinte el is gondolkoztam a dolgon, de Tominak nem tetszett az ötlet, elvégre azért ez mégse egy sima fogtömés. Mario meg végképp azt mondta, hogy inkább haza menjek. Elvégre ha az egyetemen olcsóbb is ugyan, egy dolgot azért jó, ha szem előtt tartok: az ex-barátnöje tavaly 3000 Frankot (igen jól látjátok, HÁROM EZER Frankot, vagyis kb. 700.000 Forintot) fizetett egy gyökérkezelésért.

Legföbb idejét éreztem egy árajánlat kérésnek. Menet közben kaptuk a hírt: meghalt a tulajdonos felesége, és illene elmennünk a búcsúmisére Bernbe. Mivel ez ráadásul a szabadnapunkra esett, volt idöm útba ejteni az egyetemi fogorvosi rendelöt, és gondoltam biztos kapok egy körülbelüli felvilágosítást arról, mégis nagyjából mire számíthatok. Ekkor viszont már lassan 2 hete rakoncátlankodott a fogam, úgyhogy tényeket vártam. Na ez volt az, amit viszont egyáltalán nem kaptam, hanem csak egy recepciós röplapot arról, hogy hetente össz-vissz 3x1 óra a fogadási idö, jöjjek vissza, és akkor majd mondanak valamit. Persze a vonatjegy Bernbe megint sokba kerül, és ahhoz, hogy árajánlatot tudjanak mondani, meg kell vizsgálniuk, ami -meglepö módon- ugye megint csak pénzbe kerül... 

Nnnnna ekkor lett teljesen elegem az egészből. Nagyon sok dologgal ki vagyok békülve, amitől már mások agyérgörcsöt kaptak volna. A bürokratikus folyamatok hosszadalmasnak tűnnek, emellé mindenki kényelmes, ezért sokszor duplán lassan történik az ügyintézés. A legtöbb dologért meg még fizetni is kell. De legalább kiszámítható, szabályozott, és ha már egyszer elintézte az ember, olajozottan működik minden. Vagy mondhatnám a boltok rövid nyitvatartási idejét. Eleinte ez is mindenkinek furcsa, de én már ezt is rég megszoktam. Valahogy ettől olyan nyugodt minden, elvégre tényleg érzed, hogy "Feierabend" vagy hétvége van. Aztán a drágaságról ne is beszéljünk, de tudjátok mit??? Ez se érdekel. Elvégre itteni terméket eszek, tudom, hogy fennmarad a helyi gazda(g)ság, ilyen kéne Magyarországra is! De eeeeeeeeeeeeeeez... Hogy egy fogászati kezelés majdnem egy itteni egyhavi átlagkeresetbe kerül, és cserébe még a folyamatos időpontegyeztetések miatt lassú és bonyodalmas is az egész? Neeeeeeeeeeeeeem... Aki átélt már a fogával komoly fájdalmakat, az tudja, hogy ez mennyire nem vicces. Pláne az nem poén, hogy mindezért még ÉN fizessek vagyonokat. Ha meg még azt is hozzáadom, hogy még az egészségügyi biztosítónk szaktanácsadója is bevallotta, hogy a családja Magyarországra jár fogorvoshoz kezeltetni magát, akkor pláne nincs apelláta: hazautazok. Minden alkalommal. Egy fogtömésért nem futnék hazáig, de a gyökérkezelés még így is feleannyiba kerül, és emellé még -egy kalap alatt- megcsináltatok egyéb dolgokat is.

Úgyhogy most minden hétfőn, amikor eleve szabadnapunk van, nyomás Budapest. Persze túl sok örömömet nem tudom benne lelni, mert mindig csak pár óra az egész, aztán az első géppel vagy az esti vonattal nyomás is vissza a másnapi melóba. A vonatozás amúgy nagyon fárasztó. Alvókocsiba egyedül nem szeretnék menni, elvégre a fogorvos miatt mindig sok pénz van nálam. Meg aztán nem tudhatom, kivel zárnak össze. Az ülve alvás viszont kikészít, pláne hogy tele van minden fülke - egyszerűen rémes.

De azért sok dolog vigasztal. Itt pl. most nagyon rossz az idő, egyszerűen az átlagostól eltérő, borzalmas tavaszunk van. És ilyesformán beérjük azzal, ha hetente egyszer kimozdulunk a szabadba, többre nem nagyon van igényünk. Aztán ügyintéznivalónk sem nagyon van már, max. még bútort veszek majd az egyik hazautam során. Ami pedig talán a legelgondolkodtatóbb, hogy egy tök átlagos fizetésből tudok ilyesmire költeni. Bútort, biciklit, lakbért, hivatalos papírokat... fizettünk már mindent, ami csak akad. Mégis jut erre is, és hó végén nemhogy nem kell kétségbe esnem, hanem már most azon gondolkozom, mi minden klassz dologra jut majd a 2. fizumból :)

Úgyhogy végsősoron: gond egy szál se, csak most egyelőre ez van. Túlélem, túléljük, továbbra is imádunk itt lenni, imádunk EGYÜTT itt lenni :))), ti meg bármilyen drágának is tűnik, becsüljétek meg a fogorvosokat, különösen a jó magyar fogorvosokat, és azért egy kicsit drukkoljatok is nekem, hogy a maradék három-négy kezeléssel is minden rendben legyen :)

Köszönöm a figyelmeteket, gondolunk rátok és puszilunk titeket sokszor, és mindenkinek jó egészséget és szép tavaszt kívánunk.

Pusssssz, Tami und Tomi

Kedves blog-olvasók,

Ismét sok dolog történt velünk. Azt sem tudom, hol kezdjem. :) Bejelentkeztünk pl. a helyi önkormányzaton, ami igencsak vicces volt, amikor az ügyintéző néni (annak ellenére, hogy Tomi aznap talpig Armaniban volt), azt hitte, hogy kempingben lakunk... Mi köpni-nyelni nem tudtunk, de a lakótársunk később jót röhögött rajta :) Viszont maga az ügyintézés (a szükséges papírok beszerzését leszámítva) 2 percig se tartott, úgyhogy ilyen téren nem lehet okunk a panaszra. Mostmár elméletileg napok kérdése, és megkapjuk a tartózkodási engedélyünket. Egyébként a lakótársunk, Mario szerint nagyon nagy mákunk van, hogy most jöttünk Svájcba. A múlt héten ugyanis megszavaztak egy általános érvényű bevándorlási tilalmat. Nem jártam még utána, hogy ez most pontosan mit jelent, de az biztos, hogy a vízumok lejárati idejének szigorítását és az érintettek körének (akikre a szigorítás vonatkozik) kibővítését foglalja magába.

Egy másik fontos dolgot is elintéztünk: van bankkártyánk!!! Svájci bankszámlával ;) Kaptunk hozzá szép műanyag otthoni terminált, amibe magát a kártyát is be kell helyezni az internetes ügyintézéshez... Az igénylés sem volt egy hosszú folyamat, és fizetnünk sem kellett. Sőt van, ahol ez még egyszerűbben megy, kb. 3 perc alatt. Elképesztőek!

A harmadik: vettünk bicikliket :) Persze használtan, a helyi vateráról. Erre főleg azért volt szülség, mert így nem kell a puszta közepén 30 percet gyalogolnunk a munkahelyünkre. Otthonról így egészen pontosan 5 perc séta, 3 perc busz, 9 perc vonat és 10 perc bringázás az utunk.

De ha már bicaj... Mi a vonatállomáson hagyjuk őket, és onnan kerekezünk oda meg vissza. A biciklinek ugyanis vagy normál értékű jegyet, vagy éves bérletet kell venni. Maradjunk annyiban: mindkettő elég költséges mulatság... Szóval megkérdeztük a helyben lakó munkatársunkat, mennyire biztonságos minden éjszakára ott hagyni őket, mire ő: Hát igen, ez egy érdekes kérdés errefelé. A fiatalok ugyanis bejárnak bulizni Solothurnba, Bernbe, aztán a taxi iszonyat drága, a vonat meg ugye nem viszi be őket minden faluba, és ezért az állomáson elkötnek egyet, hogy valahogy hazajussanak...

Amúgy maga a munkatársunk is a fiatal bejárós korosztályba tartozik, de ő 30 méterre lakik a vonatállomástól, szóval legalább tőle nem kell tartanunk :) De azért biztos ami biztos, duplán lakatoljuk a bringáinkat, sőt tegnap hazatekertünk, ami egy jó kis túrává alakult a hegyeken át. De megérte, mert nagyon szép a kilátás az Aare völgyére, a mögötte húzódó Jura hegységre és magára Solothurnra. Kerestem is nektek egy képet róla (amiket mi készítettünk, azokon sajnos nem látszik, miről is beszélek). Mi a kép jobb alsó sarkában látható, kisebb hegyeken át tekertünk, és onnan néztük a kép tetjén látható nagyobbakat, illetve utána fokozatosan „lecsurogtunk” a folyópartra… Hááát, azt kell mondjam, nem volt rossz :)

Egyébként "nyaralni" is erre fogunk. Az önkormányzaton való bejelentkezéskor ugyanis kaptunk egy Solothurn és Bern kantonokra érvényes jegyet, amit megkezdéstől számitva egy hétig lehet használni, bárhol és bármikor. Mi meg úgysem tudtunk mit kitalálni, merre mennénk nyaralni, úgyhogy kihasználjuk a -szint ingyenes- lehetőséget, és beutazzuk Bernt és környékét. Remélem akkor már jó időnk lesz, itt ugyanis még mindig 10-15 fokban fagyoskodunk (míg otthon meg már kinyitottak a strandok). :(

De persze ez nem tart vissza minket attól, hogy lófráljunk. Ma, az első olyan szabadnapunkon, amin végre semmit nem kellett elintéznünk, utaztunk egy "kicsit". Egészen pontosan 5 órát és 3 kantont, hogy eljuthassunk egy csodaszép helyre, Gruyères-be. (ejtsd: ghrüjehr).

A részletekről viszont majd a következő részben számolok be, most sajnos zárnom kell soraimat. Viszont letöltöttem egy képet nektek a helyről. Álomszép :) Nekünk persze nem volt ilyen szép időnk, de kit érdekel??? :)

Jó éjszakát, megyünk pihenni...
Puszi nektek, Tami&Tomi

Sziasztok

Kb. 2 hete eldöntöttem, hogy nem csak az életünkről, hanem helyi érdekességekről is szeretnék nektek írni. Már bőven akadna amúgy egy pár apróság, de lencsevégre kapni nem olyan könnyű az ilyesmiket. Hogy mikre gondolok? Pl. a helyi postás hiperszuper kiskocsijára, a fiatalok Galaxy Note-tal való telefonálási szokásaira, a város fölött váratlanul alakzatban felbukkanó és gyakorlatozó vadászgépekre, és hasonló -számunkra szokatlan- esetekre, amikkel itt találkozunk. :)

Mai "rovatunkat" egy újságcikkből merítettem. Ez a cikk (linket és képeket lásd később) arról szól, hogy mini helikopterekkel fogják menteni azokat az állatokat, amelyek -életösztönükből fakadóan- a ragadozó állatok elől szorosan a földhöz tapadva a fűben rejtőzködnek, kitéve ezáltal életüket az aratógépeknek.
Évente kb. 3100 őzgida pusztult el ilyen módon - eddig! A svájci agrár-, erdő- és élelmiszertudományi főiskola kutatói egy hőkamerával ellátott, automata-pilóta minihelikopter segítségével kutatják fel a termőföldeken meglapuló állatokat. :)
Persze arról, hogy az ezzel járó költségeket kinek kell vállalnia, nem nyilatkozik a cikk. Egy "kutatás", amely kb. 20-30 percig tart egy 2 hektáros területen, 140 Frankba (mostani árfolyamon kb. 35000 Ft-ba), maga a rendszer pedig kb. 20-25000 Frankba (5-6 millió Ft-ba) kerül. A projektvezető mégis azt reméli, hogy a helyi szervezetek, vagy akár a hasonló mini-repülőgépeket hobbiból vezető magányszemélyek a jövőben beszereznek ilyen készülékeket, továbbá abban bizakodik, hogy a helyi gazdaságok vezetőivel egyre gyakrabban felveszik a kapcsolatot egy esetleges aratás előtt.

Nos, ennyi lenne ez a számomra szép és érdekes újságcikk. Remélem nektek is tetszett :)
További infók németül: http://www.blick.ch/people-tv/waermebild-helikopter-rettet-rehkitze-aus-der-luft-id2275049.html

Üdv, Tami

Sziasztok!

Hát először is hadd kérjek elnézést, hogy ilyen sokáig nem írtam... :) Természetesen még mindig sok intéznivalónk van, de a legfontosabb, hogy VÉGRE BEKÖLTÖZTÜNK!
Szabadnapjainkon főleg ezzel vagyunk elfoglalva: bejelentkezés a helyi "önkormányzatnál", IKEA, IKEA-s bútor összeszerelése, kipakolás, bejelentkezés folytatása, papírok beszerzése, főbérlővel pizzázás :), majd megint egy pár papír, stb. stb. stb :)))

Szóval a lakásról.
Van ugyebár egy főbérlőnk (aki a főnököm bátyja). Nekünk eddig nagyon jófejnek tűnik, szakmájából és személyiségéből adódóan igazi kozmopolita. Ezt a szót Tomi "aggatta rá", de tényleg nagyon illik rá.
Segítőkész, nagyon érdeklődő, és kapcsolatnak sem utolsó. Sokmindenben jártas, ajánl dolgokat, mit-hogy csináljunk, és ha azt veszem, hogy már főzött is ránk, akkor tényleg nem lehet okunk a panaszra.
A lakást egyébként úgy használjuk, ahogy akarjuk. Persze időnk az nincs sok arra, hogy kihasználjuk a 2 méteres tévéjét :D, de az, hogy tágas a lakás, nagyon kellemes. Amit még szeretünk, hogy egy patak fut körbe a házon, és mindenfelé kankalin-tengerek nyílnak :))) Mivel kipakolni még nem volt időm, nézzétek el nekem, hogy telefonnal készítettem képeket...

Lassan zárom is soraimat, mennem kell dolgozni... De ígérem, igyekszem hamar újra jelentkezni :)
Üdv, Tami

A VÁROS, AHOVÁ KÖLTÖZTÜNK

 ELŐSZOBA (+TOMI) :)

KONYHA

EBÉDLŐ

NAPPALI

A SZOBÁNK :)

ÉS VÉGÜL: A PATAK :)))

Még egy hete sem vagyunk itt, de már nagyon sokat dolgoztunk. Én ennek egyelőre örülök, mert ez csak azt jelenti, hogy munka nélkül tuti nem fogunk maradni, de azért remélem, hogy mindez
1.) normalizálódni fog, és pl. hetente minimum egy szabadnapunk ugyanakkorra fog esni Tomival
2.) ki lesz rendesen fizetve (mármint a túlórák is)
Ez utóbbi általában nem szokott gondot okozni errefelé, de azért majd még nyilatkozom, hogy hogyan is alakult :)

És hogy mi minden történt velünk a héten?

Lakás terén történtek fejlemények. Nagyon sokan segítőkészen reagáltak annak hallatán, hogy milyen furcsán lettünk kezelve az ingatlanirodánál. És ezalatt a segítőkészség alatt tényleg őszinte jószándékot értek. Általában sokan megkérdezik, hogy hogy tetszik itt nekünk, van-e hol laknunk, és Andrea közelebbi ismerősei rögtön úgy reagálnak, hogy körbekérdeznek a barátoknál, hátha valahol épp van egy kiadó lakás a közelben. Pedig ezek közül az ismerősök közül sokan még itt Svájcban is tehetősnek számítanak, mégis kedvesen nyitottak felénk, hátha tudnak valamiben segíteni. És ha már itt tartunk...

... Egyik nap mindketten Andreánál dolgoztunk, amikor beugrott Tomi főnöke (Herr Andrés Glauser). Jött még vele 2 ismerőse is, plusz az egyik alkalmazottja. Megint megkérdezték, hogy érezzük magunkat, és hogy mi van a lakással, felajánlották szépen sorban, hogy még körbekérdezősködnek ez ügyben (én már ekkor zavarban éreztem magam), aztán Herr Glauser megkérdezte, mégis milyen lakásra gondoltunk. Én rögtön rávágtam szerényen, hogy igazából csak egy kicsire, mire ő: "Akkor mondjuk egy olyan 3 szobásat szeretnétek?" Nnnna ez volt az a pont, ahol tényleg köpni-nyelni nem tudtunk :D:D

Persze sosem lehet tudni. Egyelőre a következőképp állunk. Andrea bátyjához, Mariohoz tudunk költözni, WG* jelleggel. Egyedül lakik egy elég nagy lakásban: 2 hálószoba, 1 nappali, 1 ebédlő, 1 iroda, konyha, fürdőszoba, és egy tágas folyosó elegendő ruhás szekrénnyel. Ágyunk itt nem lenne, úgyhogy a hálószobát be kell rendeznünk. Mondanom se kell, ebben még itt, Svájcban is az IKEA a legnagyobb segítség :) No meg még mindig Andrea családja: az anyukája és a mostohaapukája szinte ránk parancsolt, hogy azonnal egyeztessünk Andreával, hogy mikor tudunk elszabadulni, mert a vállalkozásban, ahol a mostohaapukája dolgozik, van egy kisteherautó, és akkor azzal segítenek nekünk a költözésben. Hát nem imádnivalóak??? :)))

Persze hosszú távon saját lakást tervezünk (ami egyáltalán nem drágább a mostani megoldásnál). Viszont egyelőre ennek nagyon sok előnye van:
# Az ágyon kívül nem nagyon kell vennünk semmit. Szekrény, konyhai eszközök, TV, internet... minden adott. Ráadásul Mario közölte: mindent használhatunk (még akár a PlayStation 3-at is)
# Be tudunk jelentkezni a hivatalnál, lesz lakcímünk, így tudunk helyi bérletet venni, lehet végre telefonunk, és mindenféle egyéb szerződéshez is meg tudunk végre adni egy hivatalos címet.
# Rugalmasan tudunk fizetni, akár hetente is. Ezt Mario ajánlotta fel, amúgy nem tudom, hogy ez máshol is így működik-e.
# Nem kell kauciót fizetnünk: ez azért fontos, mert normál esetben 2 havi kaució és az 1 havi előre fizetendő lakbér a "beugró" egy lakáshoz.
# Új ismeretségeket köthetünk. Mario egy kifejezetten nemzetközi vonalon mozgó cégnél dolgozik (ebből kifolyólag sokat utazik és keveset van otthon, yeaaahhh), és amint megtudta, mit tanult Tomi, rögtön azt válaszolta: "Későn jöttél, pont most kerestünk marketingest. De sosem tudhatod: Vitamin B**, itt az a legfontosabb."  Egyébként azt is hozzátette, hogy errefelé elég nyitottan állnak a külföldi munkavállalókhoz, ami számomra pozitívan meglepő információ volt...
# És végül, de nem utolsó sorban: végre a városban leszünk :)  

A város maga egyébként nagyon kedves. Nincsenek körülötte hatalmas hegyek, de építészetileg nagyon tetszik nekem is és Tominak is. Tominak már képeken is tetszett, de azért ő is készített egy párat. :) Tettünk egy kis sétát, ami alatt megállapítottuk, hogy közel lenne a vonatállomás, és hogy akár az óvárosban is szívesen ellaknánk (még ha kisebb lakásban is).

És hogy jobban el tudjátok képzelni, miről is beszélek, zárásképpen csatolok egy pár képet a városban tett túránkról.
Puszi mindenkinek
Tami&Tomi

*WG: Wohngemeinschaft = lakóközösség.
**Vitamin B = gute Beziehungen = jó kapcsolatok >> német szleng

Hát megérkeztünk. Én, Tomi, és a 4 gigamega kofferünk :)

És hogy hogy állunk? Ki vagyunk merülve, holnap pedig már meló... De az elejéről:
Zürichbe pontosan érkeztünk, így várnunk kellett a csatlakozásra, de 10re már Solothurnban voltunk. Andrea, a svájci főnököm kijött értünk, és hát persze nem fért be minden csomagunk... Na most mi legyen??
Tamara, du bliebscht daa... De persze nem maradtam ott :) Gyorsan visszafutottam egy, a panzióhoz közeli faluba induló vonathoz, felpattantam (tényleg mögöttem zárult be az ajtó), és nyomás. Mondanom se kell, a vonat (hiába csak falvakon keresztül "zónázik") csendes és tiszta, ahogyan azt már korábban megszokhattam...

Szóval Andrea pár percen belül (miután Tomit kitette a panziónál) értemjött a közeli falu vonatállomására. Aztán 2 perc, és én is ott voltam. A panzió+étterem+sörfőzde már lényegében csak az utolsó simításokra vár (takarítás, kisebb beüzemelések), úgyhogy elég nagy a sürgés-forgás. De attól még azonnal körbevezettek minket. A szobák rendkívül eklektikusak, és -meglepetésemre- tényleg nagyon igényes minden.

Ezután segítettünk egy kicsit, majd felhívtam a lakás ügyében az ingatlanirodát, amivel még itthon vettem fel a kapcsolatot. Na itt már kicsit kaotikusabbak az állapotok... Csak jövő héten mehetünk megnézni a lakást (így 1,5 hetet csúszik minden), és az ügyintézőnek kikiáltott kontakt elég ellenszenves volt. Persze Andrea, rögtön amint elintézte aktuális tennivalóját (ugyanis mindig 1000 van neki), elkérte a számot, és beszélt vele. És mint kiderült, tényleg undok volt a nő, mert amikor letette a mobilt, csak annyit mondott összegzésül: Na ez aztán egy hülye tehén! 
De Andrea elhozott magához, van itt egy lakása az anyukájáéval szemben, és flexibilisen megoldjuk. Ő az anyukájánál alszik, innen vele megyünk dolgozni, és hasonlók. Azt azér itt megemlíteném, h Svájcban nem nagyon gyakori, h csak úgy vki mindenféle fizettség nélkül befogadjon, pláne nem, ha valakinek ennyire sok munkája van, mint neki. És bár ez közös érdek (elvégre neki is kell a munkaerő), azért tényleg nagyon rugalmasan és kedvesen kezel minket... Tomit például már elvitte a Golfparkba (ami még egy Svájcban is nagyon nívósnak számító étteremmel is rendelkezik), és bemutatkoztunk Tomi leendő főnökének is. Egy igazi puccos ürgét képzeljetek el. :) Lezser öltözetben ugyan, de sállal a nyakában, kifinomult mozdulatokkal és azzal az igazi svájci nyugalommal "veszi magát körül" :))) De félreértés ne essék, egyébként eddig szimpatikus.

Már csak egy dolog maradt hátra: Telefon. Sajnos még pre-paid (=feltöltős) SIM kártyát is csak hivatalos papírokkal kaphatunk, úgyhogy egyelőre marad az internet. Pedig Andrea oda is elkísért minket, nyomást gyakorolt (az nagyon megy neki :D), de hát ez van. Amint lesz, közzéteszem azt is...

Mára viszont ennyi lenne, és sztem a következő napokban sem nagyon jelentkezem. Egyelőre ugyanis tényleg "csak" munkával fogjuk tölteni a napjainkat. Holnap mindannyiunknak addig kell pakolunk, takarítanunk, amíg kész nem lesz minden. Nyugi, mi korábban eljöhetünk, de azért tuti hajtani fogunk...

Jó éjt mindenkinek, nemsokára jelentkezünk. :) Addig is: szurkoljatok nekünk ;) PUSZI